Így készültek Móni egyedi borítós határidőnaplói | NyomdászMűhely

Móni a vállalkozásom indításakor az első ügyfeleim közé tartozott.
Még alig volt pár hetes a saját honlapom, amikor ő már érdeklődött az egyedi borítós határidőnaplóim iránt.
Azóta is minden évben elkészítjük új fényképekkel, új designnal a családtagok naplóit.
Az évek múlásával jó látni, ahogy a család “apraja” felcseperedik.
Pár évig minden nyár végén berendeltem az agenda gyártóktól a kész határidőnapló könyvtesteket, ehhez lehetett rendelni egyedi szivacsborítású keménytáblás egyedi borítót.
A termékeim és szolgáltatásaim átalakulásával kicsit változtattam a beszerzésen, de az egyedi borító készítést továbbra is vállaltam.
Segítettem linkkel jó áron kiválasztani határidőnaplókat és azt borítóztuk át. Így az egyedi kéréseket is egyszerűen meg lehetett valósítani.
Szinte minden gyártó vagy forgalmazó rendelkezik webshoppal, így a Móni által webshopban megvásárolt naplókat a saját címemre kérte kiszállítani, így fizikailag nem kellett boltban naplókat keresgélni egyikőnknek sem.
A Katiötletek, vagyis az egyedi borítós megoldások mellé így társult a nyomdai előkészítés.
A nyomdai előkészítéshez szükségem volt a könyvtestre, hogy be tudjam méretezni a borító grafikát megfelelően.
A gyártóimmal fél szavakból is értjük egymást, hiszen azonos szakmában dolgozunk, így elfogadott az is, ha az általam javasolt kantni szerint készítik el a táblát. Természetesen mindig összehangoljuk a  munkafolyamatokat.
Mi a nehézsége az egyedi borítós könyv készítésnek?
Elsősorban a szakember hiány és a vállalkozási kedv. Egyre kevesebben vállalják a pár darabos egyedi termékek gyártását, egyre kevesebb a jó kötészeti szakember.
Milyen minőségben készíthető el az átborítózött könyv?
Mivel kézi táblakészítésről beszélünk, így a legnagyobb odafigyelés mellett is adódhatnak pici minőségi hibák, de ezt előre bekalkuláljuk mindig, így tudom az ügyfeleim felé is jelezni.
Az egyedi ajándékok mindig a legmaradandóbb ajándékok, ezért ha ilyen kéréssel kerestek meg, természetesen mindig igyekszem a megfelelő gyártót megtalálni a minőségi kivitelezéshez és a kivitelező technikai igényei szerint megszerkeszteni a könyvborítókat.

_______

Fordulj hozzám bizalommal nyomdai kérdésekkel kapcsolatban!

Érdemes feliratkozni a NyomdászMűhely blogbejegyzéseimre, így hetente-kéthetente olvashatjátok a friss híreimet: FELIRATKOZÁS

Szabó Katalin
nyomdai gyártás-előkészítő
70-535-1726
info@katiotletek.hu
Katiötletek Nyomdai Ötletgyár